/ Elfelejtett jelszó

Új jelszó igényléséhez töltsd ki az űrlapot.




Belépés
Hibás kitöltés!
Sikeres jelszó igénylés!

Akik már minket választottak


"Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire profi lesz az egész! Nem csak rengeteget tanultam az alapozás a sikeres induláshoz workshopon, de szuperül is éreztem magam és Sanyi humora nagyon jól oldotta a kezdeti bátortalanságunkat. Bár olvastam, hogy itt gyakorlat alapúak a képzések, igazán nem hittem benne, így igazi pozitív csalódás volt, hogy tényleg kipróbálhattuk a tanultakat már ott a helyszínen. Én biztos, hogy más workshopokon is részt fogok venni!"


Ági

"Igényes, jó fekvésű, jól felszerelt stúdióban tölthettem el 3 izgalmas napot. Nagyon jól felépített program alapján dolgoztunk és egy percet sem unatkoztunk. Sándor nagy hangsúlyt fektetett a komplex megközelítésre és a gyakorlatra, illetve ezen belül is arra, hogy mindent mi szereljünk. Kiválóan irányította a csapatot. A kapott feladatok alapján nemcsak a stúdiófényekkel kísérletezhettünk bátran, hanem a természetes fényekkel is. Előfordult, hogy a kinti időjárás pillanatnyi változása kínált szuper lehetőséget fény-árnyék játékra, így pillanatok alatt átrendeztük ehhez a stúdiót és már kattogtak is a gépek. Nagyon tetszett, hogy Sándor rengeteg kiegészítő eszközt is használ, és bennünket is bátorított a velük való kísérletezésre, így egy végtelen tárház ajtaja nyílt meg előttünk. Ízelítőt kaptunk abból is, hogyan kell kommunikálni a modellekkel, élmény volt őket fotózni. Sándor kedves, közvetlen ember, így nem éreztem feszélyezve magam. Kiválóan oldotta a hangulatot saját tapasztalataiból vett, humorral fűszerezett példákkal is. Jó szívvel ajánlom bárkinek, aki fejlődni szeretne és valódi, gyakorlatorientált tudást szeretne kapni."


Anita

"Sándorra teljesen véletlen találtam rá. Világítástechnika tanfolyamot kerestem a neten, Őt dobta ki a gugli. :) Nagyon tetszett a workshop, kezdőként nagyon sok információval lettem gazdagabb. Számomra nagyon nagy segítség volt, hogy a tv képernyőjével össze volt kötve a kamera és így nagyon jól lehetett látni gyakorlatban is azt, amiről az oktató beszélt (árnyékolás). Tamás egy igazi profi! Bárki, aki kicsit komolyabban gondolja a fotózást, annak ez a workshop kötelező! :) Köszönöm!"


Krisztina


/ Tekints bele, hogy milyen is egy workshop nálunk!


Szeretnél értesülni legújabb workshopjainról, tesztjeinkről, cikkeinkről?

Iratkozz fel a hírlevélre és nem maradsz le semmiről!

Friss blogbejegyzések


Kérdésed van?

Tedd fel, minden kérdésre válaszolunk.


Kapcsolat