Megdönthetetlen tény, belekötni alighanem lehetetlen, hogy a „nekem így tetszikkel” nem lehet vitatkozni. Ahány ember, annyi féle ízlés, szépérzék...és ez talán így is van jól. DE! Mint minden az életben, a megítélésünk miértje és módja is változik, vagy akár fejleszthető.
A látásmódunk, a világnézetünk, a dolgokhoz való hozzáállásunk mind-mind módosul a minket ért benyomások által. Minél több képet, albumot, kiállítást, filmet nézünk meg, minél többször és többet és többfélét olvasunk, hallgatunk, értelmezünk, beszélgetünk, vizsgálódunk, annál szélesebbé válik a látókörünk, és annál tudatosabban tudunk véleményt is formálni. Egyre kritikusabbá válunk, és egyre másként látjuk a világot, mert mi magunk válunk mássá, többé az impulzusok által. És ez persze nem csak a művészetekre, de az élet minden más területére is igaz. De beszéljünk most arról, hogyan van ez szerintem a vizualitás esetén.
Kutya, macska, gyerek, táj, hiányos öltözetű modell = valahol mindig szép. Vagy mégsem?
Vannak dolgok, amik szinte minden esetben pozitív érzéseket váltanak ki belőlünk, ha látjuk őket. Ilyenek a gyerekek, a szép nők/vonzó férfiak, a látványos természeti jelenségek, vagy éppen az állatok... hogy csak néhányat említsünk.
A látásmódunk fejlődését abban is érezhetjük, mikor például ezeknek a megörökítését nem látjuk már önmagától értetődően szépnek. Ez persze nem abban mutatkozik meg, hogy elkezdjük a modell szépséghibáit megkeresni, vagy belekötni a tájba, esetleg az alapján eldönteni egy természetfotóról, hogy tetszik-e, hogy szeretjük-e az adott állatot vagy sem, mert az egy egészen más metódus...Sokkal inkább tovább lépve azon, hogy mennyire cuki/szexi/lenyűgöző az adott képen szereplő téma, az ábrázolás módját és miértjét keressük, a kivitelezéssel kapcsolatosan fogalmazunk meg egyre többször és több szempontból kritikát.
Szépen, lassan elkezdünk vizsgálódni, belemenni a részletekbe, nézni az anatómiát, az ember, az állat ábrázolását. Fokozatosan észrevesszük, hogy egy tekintet képes üzenni, vagy hogy egy tájkép ábrázolásának módja hozzáadott értéket is tud képviselni. És ezen a ponton szépen lassan saját alkotásaink minősége is megváltozik.
Az ízlés és a stílus nem összekeverendő dolog.
Legyünk azzal tisztában, hogy az, ami nekem nem tetszik, még egyértelműen nem rossz, és nem csak az a jó, ami nekem tetszik, mert a többiek mind hülyék és nem értenek hozzá...
A fotográfiában az egyes területeken belül ábrázolási stílusok alakulnak ki, alakulnak át és tűnnek fel folyamatosan. Egyesek előtérbe kerülnek, mások háttérbe szorulnak. A technológiai forradalom, a világ gyors változása mind hozzájárulnak a művészet egyre gyorsabb ütemű fejlődéséhez is. Emellett pedig mindenki más, máshogy látja a világot, és máshogy akarja mindezt bemutatni.
Az, hogy valami más, még nem rossz, pusztán az alkotónak máskép tetszik, mert mást tanult, más hatások érték, és ennek megfelelően ábrázol. Nekem is van egy saját képi világom, de ez nem konstans, az évek múlásával, megállás nélkül változik. Folyamatosan kísérletezek új dologokkal - kisebb nagyobb sikerrel-, próbálok fejlődni, változni, és ma már egészen más az alkotási szisztémám, mint mondjuk 5, 10, vagy 15 évvel ezelőtt. Tehát nem szar mindenki, aki nekem nem tetszik. És ezért nem tartom, „a régen minden jobb volt”, vagy „régen semmihez sem értettek” demagóg mondatokat sem helyénvalónak.
Azért azt is fontos leszögezni, hogy a leírtakat most a profi és fél profi fotográfiára értem, ebbe egy kezdőt, akinek nincs előélete és nem tudatosan alkot nem kevernék bele.
Legjobban talán a „szakmai” Facebook csoportokból tűnik ki, hogy a még csak felszínt karcolgató, pályájuk elején járó kezdők által prezentáltak között mennyire sok a gyenge, vagy egyenesen értékelhetetlen, de mégis agyon ünnepelt alkotás. Persze van, hogy valakinek véletlen jól sül el a keze, meg vannak ugye az Isten adta tehetségek, akik zsigerből képesek wow élményt okozni, de még nekik is érdemes a fejlődésre figyelmet szentelni, türelmesnek és figyelmesnek lenni, meghallgatni a nagyokat és a tanulságokat beépíteni a saját munkásságukba.
Nagyok alatt meg nem a leghangosabbakat értem, és nem a legjobb marketingeseket. Erre érdemes figyelni, bár tudom, kezdőként nagyon nehéz a különbségtétel, én is sok öngólt rúgtam, mire ki tudtam jelölni az utam…
„A legtöbb ember a siker alapján ítéli meg a műveket... de hol van az megírva, hogy a siker mindig azoké legyen, akik kiszolgálják a közízlést?”
Picasso
A szépérzék és a világnézet változása fejlődésre sarkall minket.
Ahogy érzékenyebbek leszünk a gyengébben kivitelezett, minőségileg megkérdőjelezhető alkotásokra, és kevésbé tetszik már minden, vagy a nem „átlagos” kezd el tetszeni, mindennek a lenyomata megjelenik a saját munkásságunkban is, mi magunk is egyre jobbá válunk. Az alkotás miértjének és milyenségének fejlődése során az ízlés és a technikai tudás szorosan összekapcsolódik. Hiába van már egy határozott elképzelésünk arról, hogyan kéne jól, jobban és még jobban alkotni, hiába van a zsigereinkben a válasz arra a kérdésre, hogy mit hogyan szeretnénk bemutatni, ábrázolni, ha nincs meg hozzá a megfelelő eszköztárunk, a kivitelezés minden bizonnyal nehézségekbe fog ütközni és a mondanivaló a képen nem fog átjönni.
Nem vagyok híve tipikusan annak, hogy csakis a nagykönyvben megírt szabályok szerint lehet alkotni, mert a szabályok megszegése sokszor rendkívül izgalmas és érdekes eredményekhez vezethet. Ugyanakkor szabályt megszegni csakis úgy lehet, ha ismerjük azt, és tudatosan tudunk szembe menni vele. Mert ha a szabály megszegése tudatos, az üzenet szerves részét képezi, úgy a végeredmény bár renitens, mégis magas színvonalú marad. És ebben az esetben a „nekem így tetszik” egy teljesen helytálló, megdönthetetlen és akár még méltányolható érv is marad. Ellenkező esetben pusztán kifogás arra, miért nem sikerült azt a képet színvonalasan, technikailag is helytállóan elkészíteni.
„Tanuld meg a szabályokat, mint egy profi, hogy aztán úgy szeghesd meg őket, mint egy művész.” - Picasso
Keresd hát a módját a szemléleted fejlesztésének!
Hogy kinek mi a megfelelő irány és mód arra, hogy fejlessze ízlését, világnézetét, abszolút egyéni és szubjektív döntés. Ez egy tipikusan olyan terület, ahol nagyon is helye van a vitának, a nézetek ütköztetésének, az ellentétes véleményeknek, mert ez további gondolatokat indíthat el, vagy éppen sok elsőre jónak tűnő, de igazából mégsem helyes irányra is rámutathat.
Én kifejezetten fontosnak tartom, hogy a fotózás technikai ismeretinek elsajátítása mellett arra is biztosítsak teret, hogy a hozzám fordulók szemléletükben, látásmódjukban is fejlődjenek, új perspektívákat fedezhessenek fel. Ezért idén létre hozok egy fotós klubot, ahol kifejezetten az ezirányú, nyitott és elfogadó kommunikáció kerül majd előtérbe.
Amennyiben korábban jártál már valamelyik workshopunkon és Te is szívesen lennél részese egy olyan közösségnek, ahol stílustól, szinttől, világnézettől függetlenül helye van a változásra és fejlődésre nyitott fotósok munkájának, gondolatainak, vagy olyan teret keresel, ahol új impulzusokat, perspektívákat kaphatsz, akkor Téged is várunk szeretettel! Bővebb infóért kattints ide!
Szép fényeket!
Sándor
Ha tetszett a tartalom, támogass minket!
Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!
