A mai modern, digitális lehetőségekkel gazdagon ellátott élet számtalan opciót biztosít nekünk a tanulásra. Talán nem túlzás kimondani, hogy előttünk soha, egyetlen kor szülötteinek sem volt olyan egyszerű az információszerzés, mint nekünk. Vonatkoztassunk el most attól, hogy ez mennyire lehet veszélyes vagy kártékony, vagy éppen környezett szennyező! Ha csak általánoságban, a tanulás nézőpontjából tekintünk a témára, nem kérdés, hogy ezekkel a lehetőségekkel élnie kell mindenkinek, aki szomjazza a tudást és vágyik a fejlődésre az élet/munka bármely területén. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan felmerül egy rakás olyan kérdés, mint pl.:
- Valóban elhagyható a régimódi alapokon nyugvó, személyes, mester és tanítvány felállásban történő oktatási forma?!
- Vagy az online tanulás inkább kiegészítésnek jó és mellette azért fontos lenne fenntartani a hagyományos képzéseket?
- Biztos, hogy az online megszerezhető információ mindig hiteles és használható tudást ad?
- Ha csak online tanulunk, mi pótolja a szakmai alapokon nyugvó, építő visszajelzéseket?
- Hogyan állapíthatjuk meg, hogy mit és kitől érdemes tanulni, és hogy elég-e az online szerzett tudás ahhoz, hogy valóban ismerői legyünk egy területnek?
Így zajlott ez régen
Az általános iskola padjában ülve mindannyian tanultunk a céhmesterekről és inasokról, arról, hogy korábban egy tanonc csupán akkor kezdhette el saját jogon szakmai tevékenységét – szinte minden szakmai területen – ha mestere, pártfogója azt időszerűnek ítélte meg. Nem kakaskodás volt ez, -bár néha lehet, hogy az is – de sokkal inkább egy nívó felállítása, ami az adott szakma teljes megítélését és értékét volt hivatott emelni, fenntartani.
A tudás megszerzésének, egy terület elsajátításának szerves és fontos részét képezte a gyakorlati oktatás és a megfelelő mennyiségű, irányított gyakorlás, tapasztalatszerzés is. Az információt pedig drágán mérték és titokban tartották, az igazán jó, nagy tudású, tapasztalt mesterek mellé nehéz volt elszegődni, a tőlük megszerezhető tudás volt a lehető legnagyobb szakmai érték. A verseny arról szólt, ki juthat be a legnagyobb tudású mentorhoz.
Aztán később, a modern korokban már iskolákba tömörülve, csoportosan oktatták a szakmákat, de a végzettséget és a jogosultságot az önálló munkavégzésre itt is csak az kaphatta meg, aki úgynevezett szakmai gyakorlaton is részt vett, gyakorlati vizsgákon megfelelt.
Persze az idők változtak, az iskolai oktatás módja, színvonala is más lett (ezt most nem szeretném sem firtatni, sem minősíteni), a szakmák elvárt elsajátítási ideje felgyorsult, a követelmények is egyre csak csökkentek. Csak hogy a saját területemnél maradjak, oda jutottunk, egy kalap alá került az, aki csak a múlthéten vette a fényképezőgépet, és az, aki a területen például egyetemi tanulmányokat végzett.
Ma egy teljesen más rendszerben tanulunk
Az online tér minden bizonnyal egyik legnagyobb hasznossága, hogy gyorsan, könnyedén és helyhez kötöttség nélkül juthatunk információhoz, ráadásul minimális anyagi befektetéssel.
A különféle videómegosztó oldalak, de kiváltképpen a Youtube csurig van a lehető legkülönfélébb oktató, szemléltető, bemutató videókkal. Ha valami érdekel, csupán beírjuk a megfelelő kulcsszót a keresőbe, és sok esetben akár több száz videó közül válogathatunk a választott témában.
Ezzel egyidejűleg azonban fokozatosan, de mára már szinte kiveszett a hagyományok, a sokszor évtizedes tapasztalat személyes átadásának értéke. Javarészt nem attól tanulunk, akiről azt gondoljuk, hogy sokat tud, hanem attól, aki ezt a leghangosabban állítja magáról. De még ha jól is választunk magunknak online mestert, hiteles dolgokat hallunk és tanulunk tőle, a megvalósítás minőségéről visszajelzést a legtöbb esetben nem kapunk.
A megvásárolt tananyag hasznossága, a megtanult leckék létjogosultsága csak idővel és gyakorlás folytán derül ki. Saját tapasztalatszerzésünk közben jövünk csak rá, hogy egy adott tananyagot hülyeség volt-e megnézni, vagy hogy az adott elméletet esetleg lehet egyszerűbben és jobban is alkalmazni a gyakorlatban.
De még ha mindezzel meg is tudunk barátkozni, fontos, hogy a „mestert”, akit online tanárunknak választunk jól járjuk körbe, nehogy lyukra fussunk. Mert még az a legkevesebb, hogy pár ezer forintot vagy pár 10 dollárt kidobtunk az ablakon, de a rossz irányra, haszontalan gondolatokra, esetleg egy teljesen rossz úton való elindulásra fordított idő sokkal nagyobb veszteség. Már így negyven felett arra jöttem rá, hogy a idő a legértékesebb az életben.
Minden esetben kiváltja az online tér a személyes mentorálást?
Már nem jelent gondot – maximum egy kis érzelmi törést – ha elveszett a nagymama híresen guszta töltöttkáposzta receptje, mert a neten egy szempillantás alatt találunk ismert mesterszakácsok tollából akár több ezret fotókkal illusztrálva, véleményekkel, tippekkel, akár bevásárló listával tarkítva. Ha pedig ez alapján állunk neki a főzésnek, még az is könnyen lehet, hogy a végeredmény bizonyos szubjektív szempontok alapján jobb lesz, mint a mamáé volt, de ugyanolyan persze soha!
Hogy ez baj-e? Döntse el mindenki maga! Szerintem nem feltétlenül.
Azt viszont igencsak bajosnak érzem, hogy a nemrég általam felfedezett videó szerint már az sem gond, ha nem sikerült elvégeznünk az orvosi egyetemet, mert a fent említett platformon pikk-pakk megtanulhatjuk, hogyan vegyünk ki például egy vakbelet!
Nem viccelek! Nézd meg! ->
Valóban csak ennyi lenne az egész?
Normális és természetes, hogy haladunk a korral, kihasználjuk lehetőségeinket és igazodunk a trendekhez. Az viszont megkérdőjelezhető, hogy mennyire tesszük ezt tudatosan adott esetekben és mennyire vagyunk tisztában a választásunk következményeivel. Hová és mi alapján húzzuk azt a bizonyos minőségi határt, amit egyszer majd át szeretnénk ugrani akkor, ha ebben nincs személyes és a valós teljesítményünket, képeségeinket alapul vevő iránymutatásunk? Hagyatkozhat mindenki csupán a saját maga, valamint a környezetének sokszor teljesen laikus megítélésére, amikor szakmai kérdésekről van szó?
Nyilván nem mindegy, hogy mi a téma, a terület, amit éppen fejleszteni akarunk. Szemléletesebben: nem mindegy, hogy atombombát gyártani tanulunk a netről, vagy éppen sakkozni. Hogy egy vakbélműtétre érezzük magunkat felkészültnek egy Youtube videó megtekintése után, vagy éppen kenyérsütésre. Hogy egy szemműtét elvégzéséről hisszük, hogy online is megtanulható, a biciklizésről, vagy éppen a fotózásról... ahány helyzet, annyi példa és forgatókönyv, na meg jó megoldás...de a kérdés állandó:
Van olyan eset, amikor tényleg jól, alaposan és akár professzionális szinten is meg lehet tanulni egy teljes szakmát pusztán a Youtube-ról?
Kíváncsi vagyok a véleményetekre!
Ha pedig szeretnél tudatosan, nagy lépésekben haladni a profi portré fotóssá válás útján, valamint portfóliódat szakmailag helytálló, látványos képekkel feltölteni, gyere és sajátítsd el az erős alapokat 5+1 alkalmas stúdiófotós és fényhasználat + retus képzésünkön!
Bodogán Sándor
Ha tetszett a tartalom, támogass minket!
Amennyiben lehetőséged van rá, járulj hozzá további szöveges és online videós tartalmaink, podcast adásaink és oktató anyagaink létrejöttéhez! Támogass minket Patreon oldalunkon keresztül!
