/ Blog

Helmut Newton interjú

 

Helmut Newton a beauty és divat fotózás mestere teljesen egyedi stílusban alkot.

Helmut Newton stílusa annyira egyedülálló, és képeit olyan atmoszféra veszi körül, hogy munkáit azonnal fel lehet ismerni. A származása szerint német, szükségességből ausztrál, saját döntésből pedig francia mester, akinek nem akad párja a beauty és divat fotózás terén, olyan képekkel látta el a Vogue, Lui, Playboy, Marie Claire és Nova lapokat, melyek a képzelőerő és lélek megtestesülése, ragyogó erotikával és provokatív érzékiséggel fűszerezve. A sötétség, mesterkéltség és a felszínesség szerelmeseként Helmut Newton nem köt kompromisszumot, teljesen tisztában van önmagával. Egy tökéletes példa arra a ritka jelenségre, mikor a fantázia és fényképészet egyetértésben fér meg azzal a teljes elkötelezettséggel, ami az alkotáshoz szükséges. Ebben az interjúban, amit a Penthouse Photo World közölt eredetileg 1976 április-májusi számában, Newton nekünk is betekintést enged művészi állásfoglalásába.  

sfamkepdlrr0m7rvgg3r

 

Penthouse: Úgy tűnik, az elmúlt két évben elérted a karriered csúcsát, egyre növekvő hírneved is ezt bizonyítja. Van erre magyarázatod?

Helmut Newton: Igen. Egy koszorúér trombózis 1971. december 12-én. New York-ban sétáltam a Park Avenue-n, amikor hirtelen elestem. Amikor felébredtem a kórházban, félig bénult voltam, és sem beszélni, sem írni nem voltam képes. Gondolom fölösleges mondanom, hogy ha valaki élve kerül ki egy ilyen helyzetből, akkor erős elhatározással teszi ezt. Radikálisan megváltoztattam azt, ahogy dolgozom és élek, a legapróbb részletekig. Régen napi ötven szál cigarettát szívtam, azóta egyhez sem nyúltam hozzá. Úgy viselkedtem a koromhoz képest, mintha egy felelőtlen gyerek lennék. Befejeztem a butaságokat. Például 1971 szeptemberében, három hónappal a betegségem előtt új kollekciókat fotóztam be Rómában. Imádom azt a várost. Évente kétszer ott gyűlnek össze a divatfotósok szerte a világról, és éjjel nappal mulatoznak. A végeredmény az lett, hogy hat nap alatt tíz órát aludtam, és a következő héten mindezt újra kezdtem a Párizsi kollekciók fotózásával. Amikor elhagytam a kórházat, mindent átgondoltam. A fölösleges munkáknak és az őrjöngő versenyzésnek vége szakadt. Ma már csak vagy pénzért, vagy kedvtelésből készítek képeket. Ha valami ezen kívül esik, viszlát!

 

 

Penthouse: Tehát a trombózisnak tudhatjuk be fotográfiai inspirációd megváltozását, főleg az erőszakos és provokatív erotika burjánzását?

Helmut Newton: Úgy gondolom, igen. A kórházban, végre először saját magamért fotóztam. Lábadozásom alatt szereztem egy kis elektromos automata kamerát. Mindenről képeket készítettem: a látogatókról, nővérekről, orvosokról. Talán ez elterelte el a figyelmemet arról, hogy beteg vagyok. Ezelőtt soha nem fotóztam a saját örömömre. Csodálatos utazásokon vettem részt, gyönyörűséges modellekkel találkoztam, de semmi sem maradt meg, egy kicsike kép formájában sem. Tíz nappal a diagnosztizálás után, és miután az orvos elmondta, hogy életben maradok, de nagyon körültekintően kell élnem, megfogadtam magamnak, hogy csak akkor készítek képeket, ha valóban akarok.

Egy évvel a trombózisom után felhagytam a divat fotózással és elkezdtem aktot fotózni, semmi mást, csak aktot. De ez hamarabb vált unalmassá, mintha ruhákat fotóznék. Lelkesen tértem vissza a divat fotózáshoz frissen szerzett tapasztalatommal az akt fotózásból. Magam számára elkezdtem úgynevezett erotikus portrékat készíteni. Ezek aktok, vagy fél aktok voltak, leginkább fekete-fehéren. A legtöbb modell elvállalta, akit fölkértem. Magabiztosak. Tudják, hogy nem mutatnék semmi borzalmasat. Nem pornográfiára gondolok, bár a pornográfia gyönyörű lehet. Allen Jones munkái csak úgy úsznak a pornográfiában, mégis csodálatra méltók. Az erotika és pornográfia közti diszkrimináció felbőszít engem. Eszembe juttatja a jó és rossz ízlés szembenállását. Gyűlölöm a jó ízlést. Úgy érzem, mindent megfojt. Nem! Amikor valami borzalmasról beszélek, úgy értem, hogy bántó szándék, vagy tiszteletlenség a fotó alanyához.

 

ggyqr3ur4kbz8eyihsgm

 

Penthouse: Mit hozott számodra ez az egy év önvizsgálat, amíg aktokat készítettél?

Helmut Newton: Egy új látásmódot, és sok tapasztalatot. Lehetetlen folyamatosan ugyan olyan képeket készíteni, pontosan olyan lélekölő, mint csak egy magazinnak dolgozni. Manapság nagyon hamar elunom magam. A képeimnek le kell nyűgözniük, miközben készítem őket. A divat számomra nem egy bizonyos ábrázolást jelent, hanem inkább egy ötletet, ami köré történetet építhetek. Az igazi divat, a „high fashion” számomra halott, két kivétellel: Mme. Grés és Saint Laurent. Mostantól nem fogom a kollekciókat fotózni. Azért végigdolgozni hat éjszakát hajnali egytől reggel hétig, hogy befotózzak négy ronda, viselhetetlen ruhát? Köszi, nem. Jobb dolgom is van ma. A „ready-to-wear” kollekciók izgalmasabbak, jobban megihletnek, mint az úgy nevezett „high fashion”. Visszatérve az aktokkal szerzett tapasztalatomhoz, úgy gondolom azt tanultam meg, hogyan ötvözzem ezt a műfajt a divatról alkotott képemmel. Nem fotózom tizenhét éves lányokat csodás testtel. Harmincas fiatal nőket fotózom, akiknek nem tökéletes a teste, viszont érdekes arcuk van. Számomra az erotika nem a nemi szervekben, hanem az arckifejezésben nyilvánul meg. Egy jó öreg klisé azt állítani, hogy az erotika az akt teljes ellentéte, pedig ez így igaz.

 


Penthouse
: Mindig ugyan azt a típusú lányt fotózod, a „társaság közepét”, aki kettős és perverz.

Helmut Newton: Számomra egy gazdag nő mindig erotikusabb, mint egy kozmetikus, vagy titkárnő. Nem akarok ezekkel a szavakkal senkit sem megsérteni, inkább csak ez a megfigyelésem. Ízlés, elegancia, neveltetés, jól szocializáltság azok az értékek, amikben hiszek. Emiatt néha szégyen érzek, de attól még így van. Egy gazdag nő természetesen szexi. Gyűlölöm, amikor minden a kirakatban van. Olcsó hatást kelt. Ezzel ellentétben imádom, amikor valamit fel kell fedeznem. Szeretem azt a hatást kelteni, hogy azok a nők, akiket mutatok, elérhetők. Valódiak. Elérhetőségük egyszerűen csak annak függvénye, hogy mennyi időt és pénzt szeretnél rájuk szánni.

 

Penthouse: Ezek szerint saját fantáziádat is beleviszed a képekbe?

Helmut Newton: Pontosan. A Lui magazinnak készítettem egy sorozatot egy nőről, aki csupán egy bundában sétál. Különböző helyszíneken tűnik fel: a metróban, a művészeti galériában, az Ile Saint-Luis-ban, egy kocsiban a Champs Elyseés-én. Tudom, honnan származnak ezek a képek. Amikor tizennégy éves voltam, elolvastam Arthur Schitler Fraulein Else-jét. A történet egy tönkrement bankárról szól, akinek van egy tizenhét éves gyönyörű lánya. Egy férfi ajánlatot tesz a bankárnak, hogy ha a lány lejön az előcsarnokban csupán egy bundában, akkor megmenti az apját. A lány először hezitál, végül azonban beleegyezik. Lejön a szobájából és körbe sétálja a férfit, miközben kinyitja a kabátját. A férfi nem érinti meg, azonban megmenti az apját. Szeretem ezt a történetet. 1910-ben íródott, a korhoz képest nagyon vakmerő. Ebből a történetből származik a sorozatom, amit elég nehéz volt elkészíteni. Nem fotózhatsz a metróban engedély nélkül, és azt hiszem, ez az a műfaj, amire a vezetőség még csak nem is méltóztatott volna válaszolni. Még a Szajnán közlekedő turistahajókon is akartam fotózni, de amikor előadtam az ötletemet a hajós cég PR-osának, majdnem elájult. Szóval titokban csináltam meg. A sorozatot egy pazar, sofőrszolgálatos kocsiban kezdtük, ami a Berri és Champs-Elysées sarkán parkolt, pontban csütörtök délután egykor. A lány meztelen volt, csupán egy fátyol takarta. A járókelőket szinte kábulatba ejtette a látvány.

 

Helmut-Newton-Monte-Carlo-1993

Penthouse: Szereted megbotránkoztatni a nézőidet, néha még egy csipetnyi közönségesség is van a képeidben.

Helmut Newton: Egy csipetnyi? Milyen udvarias vagy. A képeimre rá van sütve a közönségesség bélyege. Az alkotásaim a rossz ízlésből és a vulgárisságból születnek. 1957-ben, amikor először dolgoztam Európában a brit Vogue-nak, a főszerkesztő adott nekem egy listát a kerülni valókról, ami olyan hosszú volt, mint az egész karom. Egyszerűen egy kép sem volt megengedett. Egy másik magazinnál, aminél jelenleg is dolgozom, szintén van két hasonló szemléletű szerkesztő. Minden őrült ötletemmel egyre csak erényesebbekké válnak. Az a módszerük, hogy kiegészítőket szereznek – sálat, trendi táskát, lapos sarkút, bő ruhákat – és eldugják mögéjük a testet. Az őrületbe kergetnek. Szisztematikusan olyasmiket választanak, amit egy normális férfi anti-szexuálisnak talál. Szeretkeznék-e egy lánnyal, aki így van öltözve? Ez az első kérdés, amit felteszek magamnak, ha divat fotózást csinálok. Ez a két szerkesztő egyszerűen nem érti ezt, mert az anyjuk is így nézett ki, és tovább akarják vinni a hagyományt. A jó ízlés divat-, fotó-, nő-, és erotika ellenes! A közönségesség pedig az életről, a szórakozásról, vágyról és a kiszámíthatatlan reakciókról szól!

 

Penthouse: Mindazonáltal kukkoló létedre elég távolságtartó vagy a modellekkel szemben.

Helmut Newton: Igen. A kukkolás a fotográfia szükséges rossza. Nézni, elkapni a pillanatot, megfigyelni, jól célozni – a mi dzsungelünkben ezek a törvények uralkodnak. A fényképezőgép keresőjén keresztül én egy teljesen más világot látok. Mindig tartok két lépés távolságot a kamerában látottakhoz képest. Csupán egy képernyőként szolgál.

 

Penthouse: Sokszor használsz medencéket és hotelszobákat a fotózások helyszíneként. 

Helmut Newton: Mert lusta vagyok. Gyűlölök helyszíneket keresgélni, amikor utazom. Soha nem megyek messzebb két-három kilométernél a szobámtól, tehát maradnak a hotelek. Ez egy másik fantázia a gyerekkoromból. Mindenféle hotelt szeretek, kezdve a régi, fejedelmi hoteloktól, mint például a Ritz, a modern, depresszív, hideg épületekig. Egy hotel praktikus. Sokkal kevesebbe kerül kibérelni egy egész emeletet egy hotelban, minthogy kibérelni egy stúdiót. Még egy „olyan” hotelben is sikerült fotóznom, bár a tulajdonos először elzárkózott az ötlet elől, nem akart nyilvánosságot az intézmény köré. Végül belement. Vasárnapon kaptam tőle egy szobát, természetesen egy olyan napon, amikor kevesebb volt az üzleti tevékenység. Amikor másodjára meglátott, éppen jöttem befelé a modellel, az asszisztenssel, a kozmetikussal és az ő asszisztensével, felkiáltott: „Maguk fotózni jönnek, vagy orgiára?”

 

Penthouse: Hogyan találod ki a fényképeidet? 

Helmut Newton: Egy iskolás jegyzetfüzetben, amibe mindent leírok, ami érdekel. Három kategóriát különböztetek meg: ötletek, lányok, helyszínek. Ha valamit nem írok le, elfelejtem. Ezek a jegyzetek aztán ott pihennek, fejlődnek, végül körvonalazódnak. Ezen a nyáron Saint-Tropez-ben láttam két srácot és egy lányt teljes harmóniában együtt élni. A tökéletes hármas. Ezt a jelenséget vittem bele egy divat sorozatba, ami megjelent az olasz Vogue-ban.

 

Penthouse: Milyen volt a gyermekkorod?

Helmut Newton: Sokkal több, mint negyven éve születtem Berlinben egy köztiszteletben álló, felső középosztálybeli családba. Odavoltam a szüleimért, felhőtlen gyerekkorom volt. Amikor tizenkét éves voltam, apám megvette nekem az első kamerámat. Az első hét fényképemet a metrón készítettem, természetesen semmi sem látszott. A nyolcadik kép a berlini rádiótornyot ábrázolja. Az iskolában szánalmasak voltak a jegyeim, elég unalmas voltam. Az óráim véget értek délután egykor, ezért fotográfus asszisztensként állást szereztem, erről a szüleimet nem tájékoztattam. Ez hat hónapig tartott. A jegyeim egyre csak romlottak, így apám elkobozta az összes kamerámat, és szobafogságra ítélt. Mire tizenhat éves lettem, a szüleim felhagytak minden reménnyel. Egy akkoriban híres portré fotós gyakornoka lettem. Yva volt a neve. Mindig is fotós akartam lenni. Tizenhárom éves koromban elképzeltem magam ballonkabátban, ahogy utazom a világban a leggyönyörűbb teremtésekkel a karomon. Tizennégy évesen gyerekkori barátnőimet fotóztam anyukám ruháiban és kalapjaiban. Ekkor fogadtam meg magamnak, hogy egyszer a Vogue-nak fogok fotózni. Yva-val megtanultam használni a nagy formátumú 8x10-es kamerákat. Yva-nak volt egy különösen lenyűgöző színes kamerája színes üveg lemezekkel. Hatalmas mahagóniból készült jószág volt. Aztán tizennyolc évesen otthagytam Németországot Ausztráliáért.

 

h7yftjts1ebwz3siel4c

 

Penthouse: Miért?

Helmut Newton: Hát, mert zsidó vagyok, és Hitler Németországában kissé lenézték az ilyeneket. A Gestapo egy nap eljött a házunkba és letartóztatta apámat. Anyám időben figyelmeztetett, így két hétig bujkáltam egy barátom berlini otthonában. Azután elmentem. Olaszországba mentem, Triest-ből pedig Singapore-ba, ahonnan ismét távoztam, végül Melbourne-be. A II- Világháború öt évét az Ausztrál Hadseregben töltöttem. Ha egy nap arra leszel kényszerítve, hogy harcolj, harcolj az Ausztrál Hadseregben! Minden sokkal emberibb, mint bárhol máshol. Katonai sofőrként kezdtem a szolgálatomat, a tiszteket fuvaroztam, majd kamionsofőr lettem, végül fotográfus. Amikor megalkottam az első borítómat a The Australian Post nevű magazinnak, körbe futkároztam az újságos bódé körül könnyekkel a szememben. De lehetetlen volt divat fotózásból megélni Ausztráliában. Azért, hogy legyen étel a számban, és valahogy megéljek, esküvőket fotóztam. Teljes mértékben utáltam. A kollégiám direkt kinyitották a konkurencia kameráját, hogy elrontsák a filmet. Felháborító időszak volt. Ebben az időszakban ismerkedtem meg June-al, aki színésznő volt. Akkoriban üveglemezes 8x10-es kamerával dolgoztam, csak nagy formátumot használhattam a retus miatt. Még a 120-as Rollei is túl kicsinek bizonyult. 1954-től 1957-ig a brit Vogue-nak dolgoztam Londonban, de nem igazán tudtam beilleszkedni. Utálom Londont. Még nem érkezett el a 60-as évek hangulata, a képeim borzalmasak voltak. Egy nap 1958-ban Párizsba mentem csupán egy könyvvel a hónom alatt. Jaques Moutint, a Jardin des Modes művészeti igazgatóját mentem meglátogatni. Akkoriban az volt a legjobb francia divat magazin, Frank Horvat, Jeanloup Sieff, Marc Hispard és Jerome Ducrot hozta létre. Moutin meglátott és azt mondta: „Ha Párizsba költözöl, adok munkát.” Egy álmom vált valóra! June és én bevettük magunkat a Hotel Boissy d’Anglas legjobb szobájába, napi 17 frankba került akkoriban. Moutin-nak csak egyetlen hibája volt. Sosem döntötte el rögtön, hogy kinek adja a feladatot. Habozott. June és én órákat töltöttünk a Jardin des Modes-el szemben egy pékségben kávéval és croissant-al magunk előtt és folyamatosan azt az emeletet figyeltem, De mit számított! Csodálatos volt. A nap, amikor megérkeztem Párizsba, szerelem volt első látásra. Tudtam, hogy ebben a városban fogok élni. Nem volt pénzem. Alig dolgoztam. A divat magazinok editorial hasábjai rosszul fizettek, és a képeim sem voltak jók. Visszatértem Ausztráliába, ahol egy csodás szerződést írtam alá, nagyon sok pénzzel járt. 1961-ben, amikor lejárt a szerződés June és én eladtuk mindenünket és visszamentünk Párizsba végleg letelepedni. Ekőször a francia Vogue-nak, majd az Elle-nek dolgoztam, ahol Roman Sieclewicz volt a művészeti igazgató. Az első munka próbálkozásom az amerikai Vogue-nál kudarcba fulladt. A főszerkesztőnek, Diana Vreeland-nek elég sajátos felfogása volt arról, hogy a divat fotózásnak milyennek kell lennie. A nőnek egzotikusnak, barokknak, szinte hihetetlennek kellett lennie, pont az ellentéte annak, amit én szerettem. Azt hiszem egy Diana Vreeland által öltöztetett nő nem tudott volna kimenni az utcára anélkül, hogy azonnali tüntetést ne provokált volna. Amikor Diana kilépett a Vogue-tól, újra dolgozni kezdtem velük, ez alkalommal már több sikerrel. Jó kapcsolatom volt Alex Liberman-nal, a Condé-Nast művészeti igazgatójával és egyben főnökével. Mindig a legjobb képeimet választja ki.

 

Penthouse: Téged gyakorlatilag minden érdekel. Van olyan kamera, amit még nem próbáltál?

Helmut Newton: Igen, nézelődöm, próbálkozom, de ez megszokott. Az amatőröknek való kamera kínálat sokkal nagyobb, mint a profiké. Tehát miért is ne érdekelne? A kamera testek miniatürizálása nagy segítséget jelent. A felszerelésem négy vázból, öt objektívből, a Strobe-ból, és egy Polaroidból áll, mind belefér egy táskába, összesen kevesebb, mint 18 kilót nyomnak. Ezáltal képes vagyok bárhol, bármikor képeket készíteni, függetlenül a körülményektől.

uiecu5i1rbjkqkmslble

 

Penthouse: Hogyan zajlott a technikád fejlődése?

Helmut Newton: Egy 4x5-ös Graflex Super D-vel kezdtem. Aztán egy Rolleiflex-et használtam. Nem kedvelem a Hasselblad-ot, mert túl nehéz és túl zajos. Azután következett a Nikon (1962-ben, Frank Horvat javaslatára), a Konica, az Olympus és az Instamatic. Most mindenképp a Nikont és a Pentaxot választanám. Nemrég kipróbáltam a Leica CL-t, csodálatos kamera, de nem tudom használni. Nem érzem a képeimet a keresőben. Sok idő kellett, amíg hozzászoktam a 35 mm-eshez. A Rolleiflex, amit a hashoz közel kell hordani, a szemmel egy szinten lévő Nikonnal szemben teljesen más perspektívát reprezentál.

 

Penthouse: Használod a Kodachrome II-t?

Helmut Newton: Igen, de a képérzékelő nem valami érzékeny, még mindig túl lassú. Néha használom az Ektachrome X-et, de csak speciális körülmények között.

 

Penthouse: Milyen objektívet szeretsz használni?

Helmut Newton: A lehető leghosszabbat, de azt, ami még lehetővé teszi, hogy kapcsolatban maradjak a modellemmel. Ha hotelban vagy stúdióban fotózom, mindig a falhoz simulok. Nem szeretem a stúdiókat, gyűlölöm a falakat, kint érzem magam szabadnak.

 

Penthouse: Merre fejlődsz a képeid értelmében?

Helmut Newton: Az egyszerűség felé. Ezen a vonalon akarok maradni, az erotikával kevert világias portréknál. Múlt héten egy hölgy a nőket felszabadító mozgalomtól; aki egyáltalán nem volt ostoba, különös erőszakkal támadt rám egy étteremben. „Reakcionális szexista!” – kiabálta nekem. Úgy nevettem…nem tudtam mit válaszolni neki. Amit ő gondolt, az teljesen hidegen hagyott, nem fogok megváltozni egy nőket felszabadító kampány miatt. Azt a világot fotózom, amit szeretek. Ismerem a szegénységet, és nem érdekel. Jobban szeretem fotózni a gazdagokat a szegényeknél. Viccesebbek, néha nem is tudnak róla, néha nevetségesek és gyakran gyönyörűek. A szegényeket fotózni túl könnyű.

 

Penthouse: Mely fotográfusok nyűgöztek le a legjobban?

Helmut Newton: Penn, Avedon, Baron de Meyer, Steichen, Honeighen Hune, William Klein, Weege, Sander, Brassaï, Lartigue.

 

Penthouse: Sok fiatal fotós utánozza a stílusod. Mit gondolsz erről?

Helmut Newton: Rendkívül lenyűgöz, igazán örülök neki. Én is ezt csináltam fiatal koromban. Mindannyian másolunk valakit az életünk bizonyos pontjain. Ez elég egy ideig, de utána a saját utadat kell járnod.

 

Penthouse: Mit utálsz legjobban a fotózásban?

Helmut Newton: A tisztességtelenséget, a rossz képet a művészet nevében, a szemcsés, rossz technikát.

 

Penthouse: Milyen tanácsod adnál a fiataloknak, akik fotósok akarnak lenni?

Helmut Newton: Ideális esetben azt, hogy legyenek az általuk kedvelt fotósok asszisztensei. De nagyon kevesen lesznek csak sikeresek. Úgy gondolom, hogy a fiataloknak el kell látogatniuk a nagy stúdiókba, hogy kiismerjék ott magukat és megtanulják a technikai alapokat. Szabadidejében pedig fotózzon minél többet! Ha fotós akarsz lenni, ezért kell élned!

 

Penthouse: Szeretnél tanítani?

Helmut Newton: Igen, elbűvölő lenne. Jeanloup Sieff, Peter Knapp és én gondolkodtunk egy közös projekten, amit meg akarunk valósítani egy nap. Kis létszámú csoportokkal, igazi fotózást imitálva jöhetne létre. Talán majd egy nap.

 

kcwwxqsj9ecwoyyjbzhnAjánlott Helmut Newton Fotós könyvek:

Helmut Newton munkásságáról sokan megemlékeztek az évtizedek során. Évekbe telne, mire a Vogue, Lui, Playboy, Marie Claire és Nova magazinokban megjelent összes képét gondosan megnéznénk és értékelnénk. Azért, hogy kissé leszűkítsük a palettát, kiválasztottunk pár képet Helmut Newton fotós könyveiből.

 

A „Mrs. Newton” June Newton rendkívüli utazására viszi magával az olvasót férje, Helmut Newton képei által, kezdve ausztrál gyermekkorától egészen Los Angeles-ben és Monacoban töltött életéig. A Mrs. Newtonról készült képek; melyeket eredetileg Alice Springs néven adtak ki, keverékei a személyes pillanatképeknek és a professzionális portréknak, melyeken feltűnik Yves Saint Laurent, Gore Vidal, Balthus, Robert Mapplethopre, Brassai, Nicole Kidman és Angelica Houston. Ezek a képek életét illusztrálják, kiegészítve előzőleg ki nem adott naplórészletekkel és írásokkal.

 

A Polaroid a fényképésznek olyan, mint festőnek a vázlat. Egy koncepció formálódása. A képzelet nyersanyaga. A „Helmut Newton: Pola Woman” a fotós Polaroid képeiből tartalmaz válogatást, első alkalommal engedte a mester, hogy belátást nyerhessünk a munkájába. A nyersanyagnak saját bája van, a nézőnek betekintést nyújt az erotikus fantáziák fotózásának intenzív folyamatába.

 

Helmut Newton mindig abban hitt, hogy a kinyomtatott lap munkájának legfontosabb eleme. A „Glossies” lapjai Newton magazinoknál végzett legkimagaslóbb és legérdekesebb példáit hozza több, mint 500 oldalon keresztül. Az Elle, az Amica és a Vogue magazinoknál megjelent munkákból készült válogatás felfedezi Newton szabályszegő képességeit. Minden képet Newton egy személyes anekdotája kísér, bemutatva inspirációját és a nem hivatalos pillanatokat az emlékezetes képek mögött.

 

A Polaroid képeknek mindig is különleges helyük lesz a fotósok világában, különös képpen a digitális technikák fejlődésének közepette. A képek olyan bájos valóságot tükröznek, amelyre nem képes más fotográfiai médium. Newton a fény és kompozíció tesztelésére használta a Polaroidokat, de másokkal ellentétben ő megtartotta ezeket a teszt képeket. Özvegye, June Newton összegyűjtötte ezeket a képeket a „Helmut Newton: Polaroids” című kiadványban. Akár a mesteri festményeket megelőző vázlatok, olyan hihetetlen betekintést nyújtanak nekünk a Polaroidok Helmut Newton alkotói folyamatába.

 

Az eredeti angol nyelvű interjú: https://vocal.media/filthy/helmut-newton-interview

 

Friss blogbejegyzések


Akik már minket választottak


"Szombaton vettem részt a 'Bevezetés a stúdiók világába' workshopon és bátran ajánlom mindenkinek, aki még nem mozog otthon a stúdiókban. Nagy segítség, hogy az eszközöket mi magunk szerelhettük össze. De azok számára is hasznos lehet, akik alapvetően már haverok a vakukakkal, fényformálókkal, mert nagyon jó tanácsokat kaptunk és szuper beállításokat próbálhattunk ki. A modell tényleg nagyon profi... És a Sándorról semmit nem kell mondani.... nézd meg a fotóit!!! "


Lenke

"Remek élmény azt átélni egy igazán tartalmas, tömör, de egyben olyan résztvevő barát workshopon - ahol mindenki érvényesülhet - ,hogy úgy távozom, azonnal ki akarom próbálni egyedül is, amit aznap hallottam, láttam, gyakoroltam. Azontúl, amit vártam, hogy számos olyan technikai tanáccsal, téves gyakorlat helyreigazításával, előre mutató gyakorlati példákkal leszek gazdagabb, arra is rámutatott a kurzus, hogy lépésről lépésre miképp érünk el jobbnál jobb képeket a legegyszerűbb stúdióbeállításoktól az összetettebbek felé. Rávilágított, hogy a legegyszerűbbel is valami megragadót tudunk létrehozni, amelyet csak még jobbá vagy még különlegesebbé tehetünk , ha fokozatosan építkezünk vagy kipróbálunk valami újat. Ez valóban ösztönzőleg hatott, s igyekszem alkalmazni mindazt amit átéltem a workshopon. Köszönöm a lehetőséget."


Dávid

"Még január elején vettem részt workshopon (Glamour és fehérneműs fotózás Eszterrel). A képzéstől teljes mértékben azt kaptam amit vártam. Profi szervezés, jó hangulat, kiváló fejlődési lehetőség. Voltam már több workshopon is így van összehasonlítási alapom. Tetszett, hogy a képzés végig interaktív volt így mindenki tudott érvényesülni. Nem az elméleti előadásokon volt a hangsúly (Persze Sándor nagyon segítőkész volt, minden felmerülő kérdésre választ kaptunk) így több lehetőség maradt a fotózásra. Nagyon jól éreztem magam és sok kiváló képpel tudtam bővíteni a portfóliómat."


Máté


/ Tekints bele, hogy milyen is egy workshop nálunk!


Szeretnél értesülni legújabb workshopjainról, tesztjeinkről, cikkeinkről?

Iratkozz fel a hírlevélre és nem maradsz le semmiről!


Kérdésed van?

Tedd fel, minden kérdésre válaszolunk.


Kapcsolat